2012. augusztus 15., szerda

Az őszi gardrób alapdarabjai

Ha a naptárra pillantunk, azzal kell szembesülnünk, hogy csak már két hét maradt hátra a nyárból. A szomorkodást félre téve elkezdtem rendet teremteni a szekrényemben, és természetesen régen elfeledett kincsekre is bukkantam, emellett kiselejteztem olyan ruhákat, amiket már legalább egy éve nem viseltem, és valószínűleg nem is fogok... Így kezdtem el azon gondolkodni, mik azok, amelyekkel mindenképp fel kell szerelkeznem az őszre. Készítettem egy rövid listát, és szépen sorra veszem azokat az alapdarabokat, amik hasznosak, praktikusak, és jól kombinálhatók egymással. 


Kezdjük a nadrágokkal. Igazából nincs szükség túl sokra, elég ha van néhány belőle, amik passzolnak az alakodhoz, kényelmesek, és jól állnak. A fekete farmer képezheti egy elegáns, és egy hétköznapi szett részét is, attól függően, mivel párosítjuk, és milyen kiegészítőket választunk hozzá. Az örök divat a klasszikus kék farmer, mely lehet sötétebb, világosabb, koptatott, szakadt, skinny, vagy boyfriend stílusú, mindenhez passzolni fog, úgyhogy ezt is az alapdarabok közé sorolnám. Ezen kívül nem árt egy különlegesebb naci is, mint például ez a virágos vagy a szürke darab, illetve a homokszínű répanadrágok is nagyon helyesek. A shortokat is használhatjuk egy darabig, az ősz első pár hetében - bár amilyen szeszélyes az időjárás, lehet, hogy tovább is. 


Ne csak nadrágokban gondolkodjunk, nem szabad megfeledkezni a szoknyákról sem! Mindig adódik alkalom, hogy szükségünk legyen egy klasszikus vonalú ceruzaszoknyára és a "kis feketére", úgyhogy érdemes befektetni rájuk. Személy szerint nagyon tetszenek a laza szoknyák, és ősszel nem nagyon hordtam ilyet, de egy vékony harisnyával lefogadom, hogy pompásan mutatna. Ha már az egyrészes szoknyáknál tartunk: egy elegánsabb, szép esésű dress sem fog a vállfán porosodni, alkalom ugyanis van rá. Akár szórakozóhelyre, akár randira, esetleg nagyobb hangvételű eseményekre, mint például évnyitóra, eskütételre, esküvőre is felveheted. 


Lássuk a felsőket: a szép szoknyákhoz mindenképp ingre van szükség, de egy passzos nadrággal (nem leggingsel!) is tökéletes. Néhány egyszínű és nyomott mintás póló, színes topok, mostanában pedig a farmeringek hódítanak! Nekem nagyon tetszik, de eddig amiket kinéztem, mind csillagászati árban voltak, úgyhogy még tart a keresés. Ha megtetszik egy felső, vegyük sorra, hogy beleillik-e a ruhatárunkba, passzol-e valamihez, tudjuk-e praktikusan kombinálni. 


Az ősszel együtt a lehűlés is megérkezik, úgyhogy gondolnunk kell arra is, hogy már nem elmúlt az "egész éjjel egy trikóban járkálunk" - időszak, szükség van bizony dzsekikre, pulcsikra, kardigánokra is. A farmerkabát mellett a blézerek is nagy népszerűségnek örvendenek. Jól párosíthatók, hiszen egy elegáns szetthez kiválóan mutatnak, de akik a lazább összeállításokat szeretik, azok is nyugodtan szemezhetnek a blézerekkel, mert a megfelelő kiegészítőkkel sportos és egyben csajos hatást is kelthet. Nagyon szeretem a kardigánokat, legyen egyszínű szürke vagy mintás, pamut vagy kötött. Szeretnék egy bőrkabátot is, vagy egy hasonló dzsekit, mint a képen, nem érdekel, hogy tucat, mert csinos, praktikus, és nekem nagyon tetszenek. 


Elérkeztünk a cipőkhöz, ami ugyebár (a táskákkal együtt) a legtöbb lánynak a szívügye. Ennek ellenére mégsem pakoltam a képre 20 féle cipőt, csak tényleg azokat, amikre szerintem alapvetően szükségünk van. A balerinacipőket ugyebár nem kell bemutatni senkinek, mindenki ismeri az aranyos, kényelmes cipellőket. Rengeteg változatban kapható, legyen az egyszínű, masnis, fodros, strasszos, szegecses, mintás, bőr vagy velúr. Én a földszíneket szeretem, úgyhogy ez az egyszerű barna, masnival díszített balerina nagyon bejön - a felirat szerint a H&M-ben kapható, amin nemis lepődök meg, hiszen mindig találok valami nekem valót az üzletekben. Ezek a kis vászoncipők is elég felkapottak mostanában, csak arra figyeljünk, hogy próbáljunk vastagabb talpút választani, és ne hordjuk minden nap. A másik cipő egy vékony csizma-féleség, rojtokkal, lapos talppal, ráadásul barna színben, úgyhogy épp az esetem! :) A fekete magas sarkút gondolom nem kell jellemeznem, hétköznapokra (persze nem ekkora sarokkal), buliba, hivatalos eseményekre is a legjobb, nem lehet vele melléfogni.


A táskás részleget sem bonyolítottam túl, praktikum alapján választottam az alábbi négy tatyót: szükség van egy nagyobb méretű táskára, amiben sok minden elfér, és nem szakad le a vállunk tőle. Akármennyire is szakítani kívánnak vele, a klasszikus mondás még mindig megállja a helyét: táskát érdemes a cipőhöz választani. Szerintem egy hátizsákra is szükség van, gondoljunk csak a kirándulásokra, sportolásra - akik pedig ezzel nem értenek egyet, azoknak ajánlom helyette a sportüzleteben kapható oldaltáskákat, ugyanezzel a funkcióval. Egy városban szaladgálós táska sem árt, amit csak felkapunk és már megyünk is, és ami épp elég a legfontosabb dolgok, iratok tárolására. Szórakozóhelyekre persze nem vihetjük magunkkal ezeket a táskákat (esetleg az utóbbit), úgyhogy szerintem egy nagyon kicsi, clutch stílusú darab is jó szolgálatot tesz a gardróbunkban. 


Végül a kiegészítőket is vegyük sorra röviden. Ősszel várom már, hogy használhassam a sálaim, kendőim, nagyon szeretem ezeket a színes, bohém, vidám kiegészítőket, méghozzá azért, amiért a farmereket is: szinte mindenhez illenek. Hangsúlyosak, és meghatározzák az egész szettet. Az alapdarabok közé tartozik egy jól megválasztott öv is: érdemes kiadni a pénzt egy normális darabért, minthogy havonta vegyünk újat, mert folyton elkopik. Idén ezek a nagyobb nyakláncok is divatosak, nem tudom pontosan, van-e külön nevük, de a lényeg, hogy egy egyszerű farmer-fehér ing együttest is pillanatok alatt feldobnak, úgyhogy érdemes betérni a bizsushoz is, ha vásárolni indulunk. Ugyanígy nagyobb karkötők, fülbevalók viselése is azért lehet praktikus, mert nem kell más kiegészítőre gondolunk, ha már egyiket viseljük. Egy szép óra szerintem a legtöbb lány vágyai közé tartozik, én például a Michael Kors órák szerelmese vagyok. 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól összeszedted az alap darabokat! :)
    http://vogueandlife.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. óóó,az összeállításodnak köszönhetően annyira nem is rettegek már a közelgő ősztől! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Hát igen, én is imádom a shortokat és a színes trikókat, de az őszben is meg lehet találni azokat a darabokat, amikért érdemes szeretni - én a sálakkal és a kardigánokkal vagyok így! :)

      Törlés
  3. jól összeszedett poszt :) én már nagyon várom az őszt, jó nagy wishlistet is összeállítottam, már unom a meleget várom a blézeres bőrkabis időszakot :)
    mióta megvan az Mk órám még nagyobb szerelmese vagyok a márkának :) klasszikus mindenhez fel lehet venni érdemes beruházni rá .. nagy lovee :))

    VálaszTörlés