2012. március 30., péntek

Kedvenceim a 2012-es cipökollekciókból

Őszintén szólva egy egyszerű cipős posztot szerettem volna készíteni, RENGETEG kollekciót megnéztem, köztük a legnevesebbeket és a kevésbé ismertebbeket is, tehát jó sok időt töltöttem a kiválasztással, hogy melyiket elemezzem. Végül szomorúan arra jutottam, hogy egyik sem volt olyan igazi, aminél huzamosabb ideig leragadtam és gyönyörködtem volna a cipellőkben. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem ez a túlságos modernség, hogy már elveszik a cipő eredeti funkciója, mert már járni nem lehet bele, inkább valamiféle műtárgyhoz hasonlít, nem nagyon jön be. Főleg ha arra gondolunk, hogy ezek nem haute couture darabok, hanem utcai viseletre készültek - nem tudom, ki képes 20 centi vastag üreges platformokon, 30 centis sarkakon, és főleg sarkak nélkül járni! Igazából, miután túltettem magam annak a kérdésén, hogy mégis milyen magasra kívánják emelni a tervezők a kedves közönséget, azt nézegettem, hogy sok helyen az anyaggal, de a mintával, úgy alapjában véve az egész designnal nem vagyok kibékülve :( Úgyhogy nem meghatározott kollekciókat fogok bemutatni, hanem kiválogattam azokat a darabokat, amiket biztosan felvennék, ha az ölembe pottyanna! :P  

4

Az előbb a sarkakat és talpakat kritizáltam, nos, ezen a képen csakis lapos darabokat gyűjtöttem össze :) A mintás Nike cipő nagyon tetszik, sportos és divatos, szívesen hordanék hasonlót. Az alatta lévő lanvin cipőt az teszi egyedivé, hogy az oldalán csillogó kövekkel van kirakva, ami valószínűleg varrva van, nem tudom mennyi idő alatt potyogna le, ha ragasztva lenne. Picit hasonlít a Nike-ra, mindkettő magasabb szárú, bokáig ér. Pár balerinacipő is szerepel az összeállításban, íme az első, egy Dolce&Gabbana találmány! A mintája a barokk ornamentikára emlékeztet, az anyagja valami szatén-szerűség lehet, szerintem aranyos darab. Imádom nyáron ezeket a majdnem teljesen nyitott szandálokat, az egyszerűbb fekete egy Vionnet, az arany szintén a Dolce&Gabbana-tól van - jól mutatnak ezek az érmék (vagy micsodák), viccesen csöröghet minden lépésnél. :P

3

Folytatódik a nude-szezon, aminek én személy szerint nagyon örülök, szeretem a föld- és pasztellszíneket :) A Blink alkotása ez a szolid, bézs magassarkú, platform talppal (ez a forma szinte minden tervezőnél megjelenik idén is). A pink szandál Gianvito Rossi-tól való, tetszenek a pántok és maga a színe is, egy szellős nyári ruhával (valamiért a fehér jutott róla először eszembe) mindenképp hordanám. A két alsó cipellő Misoni darab: a balerina orrán tetszik a barna masni, a bal oldalin pedig a rojt és az, hogy a szegélye cikk-cakkos, meg úgy az egész.

1

Láthatjátok, találtam "normális" magassarkút is, úgyhogy nem ítélem el teljesen a felhozatalt... :) Példa erre az első cipő, ami bizonyára csillagászati összegekért kapható: egy Alexander McQueen darab. Igazából ha ránézek, a Versace-hoz kötném először, olyan tipikus jegyeket hordoz magán. A sarok már túl van az én képzeletbeli határomon, valószínűleg nem tudnék benne járni, de nagyon szép, és ezért kapott itt helyet :) A szegecsek és a (bőr?)pántok teszik nem hétköznapivá, a színe viszont inkább visszafogottságot sugall, így lesz imádnivaló! :) A virágos bejegyzésem egészíteném ki ezzel a helyes Blink telitalpú darabbal, ami pedig kötelező hozzá: egyszínű nadrág és egy jó adag önbizalom! :) Jimmy Choo fekete magassarkú szandálját az egyszerű és nagyszerű kategóriába lehetne sorolni, semmi extra, mégis elég, elegáns. Szintén Jimmy Choo darab a barna lapos nyitott szandál: szerintem egy kicsit tengerparti a hangulata, például egy azték mintás ruhával vagy egy nagy, hangsúlyos nyaklánccal nagyon jól mutatna. 

2

Egy utolsó balerina, méghozzá egy Madewell darab! Bájos, nőies, velúr anyagból lehet, elején egy szolid masnival :) A jobb sarokban a Ralph Lauren egyik szépsége, igazából nem tudom, milyen anyagból lehet, de biztos, hogy légáteresztő, jól szellőző (ami fontos nyáron, illetve melegben), mert természetes hatású. Mondhatni "azt kaptuk, amit vártunk", a divatház eddig is szolid, sikkes darabokkal bűvölte el a kritikusokat és a divatvilágot, most sem beszélhetünk ballépésről! :) Két magassarkú, amikben igazából semmi újítás nincs, csak hogy legyen egy kis ízelítő a Louis Vuitton kollekcióból is. Nem túl magas platform talpak, vastagabb sarkak, peep toe kivágás a cipő orránál, csupán a "csomagolás" más: vékony kenderkötéllel és szolidan megbúvó masnival ékített, illetve egy fekete, gyöngyökkel díszített darab.

Teavirágok

1

Szeretnék bemutatni egy hajtogatás-módot, amit lehet, hogy nem sokan ismertek, viszont nagyon egyszerű belejönni, szép és változatos motívumokat lehet készíteni, az alapanyag pedig szerintem mindenhol megtalálható: a teatasakok :) Itthon nagyon sok tea elfogy, úgyhogy rengeteg üres teatasak gyűlt össze a papírdobozban (célszerű fajtánként egymás mellé rakva tárolni, hogy később ne kelljen keresgélni), mire egy könyvesboltban megtaláltam egy erről szóló könyvet, és nekiláttam az origamizásnak. 
A gyümölcsteák között sok van, aminek színes a csomagolása, szerintem a Pickwick a legjobb, de persze másból is ki lehet próbálni - próbálj olyat keresni, amin kevesebb a szöveg, nagyobb a minta, és csak egyforma mintájú tasakokból hajtogass. Két különböző technikát hoztam rövid leírással, egyik sem bonyolult, úgyhogy próbáljátok ki! :) (A Photoshopom sajnos nem indult el, úgyhogy Painttel ügyeskedtem, nézzétek el :P)

virag1

Szükség lesz egy ollóra, 8db tasakra, ragasztóra, illetve egy papírra, amire felkerül az ábra. Mindegyik teatasakot szét kell bontani, és kivágni a színes képet. (1) Aprólékosan kell dolgozni, mert minden elemnek egyformának kell lennie. Fejjel lefelé fordítottam a képet, és felhajtottam egy szegélyt, hogy eltakarja az írást, és megjelölöm a függőleges felezővonalat egy hajtással. (2) Megfordítjuk, és mind a 4 sarkot behajtjuk a felezőhöz. (3) Ismét megfordítjuk, a 2 felső sarkot, amit az előbb forgattunk, most kihajtjuk (4), és úgy hajtjuk be a széleket a felezőhöz, hogy a sarkok kipördüljenek. (5) A fehér részeket kihajtjuk a széléig, így csupa színes lesz a modell. (6) Ha így (7) néz ki a kész elem, 8-at egymás mellé illesztünk (8), és a lapra ragasztjuk. Lehet kísérletezni, és fordítva illeszteni össze a darabokat, de 4 felhasználásával is mintát kapunk!
virag2
Ennél a modellnél a képet négyzet alakúra kell vágni, a következőképpen: én a feliratos részt vágtam le, behajtottam az átlót, a kilogó fehér részt pedig lenyisszantottam, majd fejjel lefelé folytattam (1) - ez persze a mintától függ, hogy szükséges-e. A felezővonalat itt is meghatjuk, majd a színes oldalon felhajtjuk az alsó sarkokat. (2) A két csücsköt oldalt hátrafelé hajtjuk úgy, hogy a felezővonalnál összeérjenek (3) Továbbra is elöl dolgozunk: A felső szélét lehajtjuk a felezőhöz, a kis csücsök a vonalon túlra kerül, (4) ezután azt újra felhajtjuk, a képen látható módon. (5) A másik része is megismételjük ezt a két lépést, majd a két apró fehér részt kihajtjuk a széléig. (6) A kész elemekből (7) 8-at illesztünk egymás mellé, és felragasztjuk.

2
Hogy tetszett ez az ötlet, ki fogjátok próbálni? :)

2012. március 29., csütörtök

Föszerepben a virágminták

Ha valami igazán vidámra és trendire vágysz, nézelődj a virágos dolgok között, ugyanis idén is az élvonalban szerepelnek a motívumok! :) Már jó néhány szezon óta közkedveltek (ha nem is éljük át újra a '60-as évek flower-power korszakát), úgyhogy szerintem nyugodtan tekinthetjük őket alapdarabnak. Legyen szó apró vagy nagyobb mintás darabról, azt tartsd szem előtt, hogy ne nagyon keverd a különböző mintákat és nagyon elütő anyagokat. Mostanában sokszor látom (akár nagy divatházak kollekcióiban is), hogy próbálkoznak a kísérletezéssel, és úgymond forradalmasítani szeretnék a különböző minták együtt viselését, hogy mennyire egyedi, és szakadjunk ki a korlátok közül, de ezt már túlzásnak tartom. Sokkal esztétikusabb egy mintás darab egy egyszínű, semlegesebbel, és nem hiszem, hogy ez konzervatív gondolkodás lenne. Nemcsak azoknak a lányokon mutat jól a virágminta, akik szeretnek nőiesen öltözködni, de a sportosabb stílust kedvelőknek is figyelmébe ajánlom: készítettem két outfitet, különböző stílusban - mindkettőt szívesen hordanám! :)

viragos3

Először egy elegánsabb, csajos szerelést szeretnék bemutatni, melyet természetesen nem otthonra szántam, hanem mondjuk egy hivatalos eseményre, randira, vagy beülni egy elegáns étterembe. Említettem már, hogy mindkét szettet szívesen felvenném, ez az első több szempontból is mondható az idei tavasz slágerének: a korall, illetve a rikító, feltűnő színek előtérbe kerülnek, valamint maga a blézer is kulcsfontosságú darab, szerintem nagyon csinos, úgyhogy megéri a befektetést! :) A virágminta itt visszafogottabban jelenik meg, egy lenge esésű, vékony fekete topot képzeltem el a blézer alá. Gondolkoztam, hogy egy boyfriend-stílusú, koptatott-szolidan szaggatott farmert, vagy egy sima fekete nacit válasszak, végül az utóbbi mellett döntöttem, bár attól függ,hová készülünk. A blézerhez színben passzoló, fényes balerina nagyon édes darab, a kiegészítők terén pedig nem kell túlzásba esni: néhány gyűrű (a türkizhez színben passzoló körömlakk iszonyat jól mutatna!), egy szolid karóra és egy nőies napszemüveg, egy semleges, törtfehér táska, és már indulhatunk is :)

viragos2

A másik outfit, amit készítettem, már egy kicsit lazább, nem kelti azt a nagyvárosi fílinget, mégis egyedivé és divatossá teszi viselőjét...de ha jobban megnézzük, semmi ördöngösség nincs benne. A virágos alapdarab egy világos farmer, kombinálva egy bohókás trikóval és egy rövid farmerkabáttal. Kényelmes viselet a sötétkék tornacipő, színben passzoló kistáskával, és feldobtam az öltözéket egy kék sállal is. Érdemes a részletekre is figyelni: a karóra számlapján is ott a virágos minta :) 

viragos1
Nektek mi a véleményetek, hogy tetszenek a szettek, hogyan viszonyultok a virágmintához? :)

2012-es sminktrendek - tippek, egyenesen a kifutókról

Szemezgettem egy kicsit az idei szezon sminkjei közül, és készítettem egy összeállítást az általam legszebbnek tartott sminkekből, melyben natúr, porcelán hatású makeupok, telt szemöldökök, és nude ajkak, de a rózsás orcák, hangsúlyos szemek is egyaránt helyet kaptak. 

A Dolce & Gabbana smink készítője, Pat McGrath azt mondta, "fényt akartak csempészni az arcra". Az eredmény: hibátlan, ragyogyó megjelenésű arcbőr és lágy, krémes ajkak. A minimál smink elkészítéséhez alaposan dolgozd el az alapozód, használj nude szemceruzát, egy réteg szempillaspirált, és egy halvány árnyalatú, krémes rúzst. A természetes végeredmény érdekében korrektorral tüntesd el a bőrhibákat, és ahogy az Emilio Pucci sminken látszik, használj bézs szemhéjpúdert, a rúzs helyett esetleg ajakbalzsamot. 

A túlságosan vékonyra szedett, vagy rajzolt szemöldök eddig sem volt sem szép, sem divatos, a következő sminkeknél pedig éppen az ellentéte tapasztalható, a vastag, markáns szemöldök a domináns. A Giles sminken az úgynevezett Sleepy Hollow Look látható - hogy ezt a hatást elérd, vigyél fel egy kis krém állagú szemhéjfestéket a szemed köré és alá, lehetnyi rózsás pírt az arccsontodra, ezenkívül szükséged lesz még egy halvány rúzsra vagy ajakbalzsamra (Missoni). (Egyébként szerintem megtaláltam az eddigi legcsúnyább modellt, elképesztő milyen arcszerkezete van... de azért mindig megmosolyogtat, ha ránézek... na de nem is ez a lényeg :D) Feltűnőbb, piros rúzst is választhatsz, amit orcádra is felvihetsz, egészen az állkapcsodig, ahogy a Michael Kors smink mutatja. A Rodarte sminkjével azt szerettem volna bemutatni, hogy bronzosítót is használhatsz ehhez a natúr sminkhez, ezzel hangsúlyozva arccsontod.







És most jön az egyik kedvencem, egy Burberry Prorsum smink! Már csak azért is tetszik, mert imádom a földszíneket, gyakran használok én is barnát, szeretem a természetességet, mint amilyen ez a smink is, akármennyire is hangsúlyos a szemhéjpúder, egészen a szemöldökig van felkenve. Az ilyen sminkeknél a legfontosabb az ápolt, egységes arcbőr, és a megfelelő alapozás. Persze sosem szabad vastag réteget felvinni az arcra, mert az már tényleg vakolatként hat, és éppen kihangsúlyozza a hibákat - főleg, ha az alapozó még sötétebb árnyalatú is a kelleténél. A Vera Wang smink lényegében nagyon hasonló, csak visszafogottabb a szem árnyékolása. Nagyon kedvelem a natúr ajkakat is, de mielőtt felviszünk egy ajakápolót vagy natúr színű rúzst, győződjünk meg róla, hogy nem száraz vagy rojtos a szánk! Hallottam egy olyan módszert, hogy ha fogkefével megdörzsöljük egy kicsit az ajkakat, akkor szép puha lesz - még nem próbáltam ki, de lehetséges, hogy van benne valami :)

A következő egy klasszikus minimál-smink, igazából nem az új szezonhoz köthető, hiszen már korábban is fellelhető volt különböző divatmagazinokban, kifutókon, de hírességeken is a natúr smink és igéző vörös ajkak-párosítás. Itt is a makulátlan arcbőrre és a szép ajkakra kell figyelni, illetve arra, hogy a szemet ne nagyon hangsúlyozzuk, maximum egy kis szempillaspirál, és valami natúr, világos (például bézs) szemhéjpúder (krémes állagút javaslok). Az olyan feltűnőbb színek, mint például a narancs, vagy a rózsaszín is megengedettek! :)


Végezetül egy másik univerzális smink: egy fekete szemceruzával húzott vékonyka vonallal is nagy változást lehet elérni, mégis visszafogott, szolid marad a smink. Őszintén szólva, nekem a Ralph Lauren smink sokkal jobban tetszik, magam is csak a felső szempillák tövében húzok (tus)vonalat, amit a külső szemzugból kiindulva meghosszabbítok, de az alsó pillákat békén hagyom :) Két réteg szempillaspirál, rózsás/bronz pír az arcra, és kész is! A Rag&Bone sminken a szem alul is ki van húzva, ezzel azért kell vigyázni, mert nem mindenkinek áll jól, optikailag kicsinyíti a szemet. A szemöldök mindkét képen ki van emelve, barna szemceruzával kiigazítva, és nincsenek kósza szálak.

Névtelen7

Tavaszi/nyári kívánságlista

Jó ötlet átgondolni, mire is van szükségünk az új szezonra, és előre megtervezni, melyek azok a darabok, amik valóban passzolnak egyéniségünkhöz és már meglévő ruháinkhoz, és céltudatosan térni be egy üzletbe. Erre sajnos (saját lustaságom miatt) nem mindig kerül sor, de most bepótolom az elmaradásom, készítettem egy kívánságlistát csupa olyan dolgokkal (nem fontossági sorrendben), melyeket szuper lenne beszerezni! : ) Zárójelben hozzáteszem, ha esetleg egy kedves ismerősöm idetévedne, ajándékötlet híján nyugodtan feljegyezheti magában a következő darabok egyikét, biztosan örömet szerezne vele! :P


SZALMAKALAP

A napsütéses tavaszi napoknak és a forró nyári nappaloknak is tökéletes kiegészítője lehet egy bájos szalmakalap, egy színes kendővel. Megvéd a túlzott napsugárzástól, attól, hogy belesüssön a nap a szemedbe, emellett nagyon aranyos kiegészítőnek tartom, így mindenképp szeretnék beszerezni egyet a melegebb napokra. Igazából van két szalmakalapom, egy csíkos, színes, illetve egy natúr színű - utóbbit néhanapján magamrakapom, de nem olyan amilyet megálmodtam, túl nagy a karimája és az anyaga sem a kedvencem. Nincs az egekben az ára, de jó befektetés lenne, úgyhogy ehhez ragaszkodom :)


LENGE, VIRÁGOS RUHÁCSKÁK
Alapjáraton nem szoktam sűrűn szoknyát húzni, ennek azokban nem az az oka, hogy nem találok kedvemre valót, inkább örökös cipőproblémával küszködök: valamiért nem tudok jól választani, ezért inkább maradok a nadrág-balerina/edzőcipő párosításnál, pedig nagyon szeretnék magabiztosan lépkedni egy magas darabban. Szó sincs arról, kiöltöző eseményekre természetes az elegáns megjelenés és egy magassarkú cipellő, úgyhogy elhatároztam, hogy ezentúl a bájos ruhácskák között többet fogok nézelődni, és megpróbálok ellesni néhány ötletet magazinokból :) Azt 5-6 nyári egyrészes szoknyámat, ami van, szoktam használni, és jól érzem magam bennük, de ideje beújítani néhány új darabot!


ÚJ BIKINI
A lányoknak ezt nem kell magyarázni, egy új bikinire mindig szükség van! :) Nagyon sok szép darabot találtam már most, bár még nem jártam utána minden népszerű márka kollekciójának, a H&M és a NewYorkerben kapható Censored fürdőruhák mindig is a kedvenceim voltak. Már évek óta a pánt nélküli darabokat részesítem előnyben, idén szeretném kipróbálni azt, hogy az alsó és a felső rész különböző színű. A csatos, strasszköves darabok annyira nem tetszenek, de imádom az apró mintákat! Pénztárcabarát megoldásként javaslom, nézzetek szét a nyárzáró leárazások alkalmával, ekkor olcsóbban lehet hozzájutni egy-egy darabhoz (bár ilyenkor már a mérethiánnyal is kell számolni), és jövőre ha előpakolod, az új fürdőruha érzetét kelti :)


KARÓRA
Meguntam az Ice Watch-om, főleg azért, mert már minden negyedik ember kezén ott virít, és cikinek érzem, hogy divatórának van titulálva - pedig annak idején hogy örültem, mikor kézhez kaptam :( Nem beszélve arról, hogy az eredetileg fehér színű műanyag csúnya szürkévé változott, és az óvatos törölgetés sem segíttet rajta, így azóta is azt asztalomon hever szegényke. A lényeg, jól jönne egy másik karóra, mert szerettem tudni minden pillanatban, hogy épp mennyi van hátra egy előadás végéből, vagy mennyi időm maradt, hogy elkészüljek. Hasznossága mellett szerintem nagyon szép kiegészítő is egy jól megválasztott óra, valami hasonlóra gondoltam:


SHORTOK
Farmersortokból sosem elég, úgyhogy ennek is szerepelnie kell a listámon, már csak azért is, mert tavaly egyet kinőttem, egy menthetetlen helyen szétszakadt, illetve próbáltam gyártani egyet saját kezűleg, aminek az lett az eredménye, hogy az egyik farmeremből (amit hosszúként még használtam volna, csak elragadott a hév) egy franciabugyi nagyságú valamit sikerült alkotnom, amit maximum strand után vennék fel, ha egyáltalán kilépnék benne az utcára. Igazából azon egy kicsit elcsodálkozom, hogy annyiba kerül egy short, mint egy rendes hosszú farmer, holott fele annyi anyagra sincs szükség hozzá, az alját meg ugyanúgy beveszik, mint egy hosszabb esetében. A farmer mellett a másik kedvencem a fehér short, ami laza, színes blúzokkal és topokkal nagyon jól mutat :)