2012. április 6., péntek

Kreatív húsvéti tojások

Az előző években én sem vittem túlzásba a húsvéti készülődést, sőt igazából vonakodom kicsit ettől az ünneptől, hiszen nekem nem okoz örömet, ha évtizedek óta nem látott "kedves" rokonaimnak ilyenkor eszébe jutunk, és ellátogatnak hozzánk. Előkerül az ezer éve nem használt, büdös pacsuli, rosszabb esetben egy vödör víz - nekünk persze kötelező hidegtálakat, süteményeket készíteni, különféle alkoholos italokat, csokinyuszit és tojást ajándékozni. Eddig általában elutaztunk ilyenkor, most azonban arra gondoltam, "megfutamodás" helyett elhívom a közeli barátaim, nekik érdemes előkészülni :) Hirtelen elhatározásom odáig vezetett, hogy húsvéti ötletek után kutatva rengeteg hasznos mindent találtam a neten, amiket szeretnék megvalósítani. Virágos dekorációkat, asztali és ajtóra felakasztható díszeket, söt még körömmintákat is! :) Ezek közül most a húsvéti tojásokat szeretném bemutatni, hátha másnak is megjön a kedve holnap egy kis kreatívkodáshoz! Ne feledjétek, már csak néhány nap van! :)

Némi kézügyesség természetesen szükségeltetik a dologhoz, de egy kis odafigyeléssel látszik majd a végeredményen, hogy keményen megdolgoztunk vele. A kifújt tojás lealapozása után vékony ecsettel fessünk, érdemes előtte halványan felrajzolni ceruzával a mintát, hogy biztosabbak legyenek a vonalaink. Hobbiboltokban nagyon sok kelléket beszerezhetünk, melyekkel még egyedibb tojásokat készíthetünk, érdemes szétnézni :)
Tűfilccel is lehet rajzolni a tojásra, illetve a szalvétatechnika (dekupázs) is igen elterjedt módszer, melynek előnye, hogy bármilyen mintát felvihetünk a felületre, és rövidebb idő alatt el is készülünk vele. Aki nem olyan biztos a kézügyességében, a szalvétatechnika mellett a következőt is teheti: egyszínűre festjük a tojást, majd ha megszáradt, egy speciális festékkel újra átkenjük, melytől repedezett lesz. Úgy is különleges mintákat alkothatunk, ha egy kis szivacsdarabot festékbe mártjuk, és a tojásra nyomkodjuk. Aprólékos mintáknál, ha kellőképp kitartónak érezzük magunkat, és bőven van időnk, fogpiszkálóval is felvihetjük a festéket.

tojás1

tojás2

tojás3

tojás4

tojás5

tojás6

1 megjegyzés: